Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

Óceán gyermekei 3.

 

Pókercsata. 1

 

Mindenki foglalja el a helyét, a verseny mindjárt kezdődik. Az óceán legjobb profi pókerjátékosai sorban érkeznek az asztal mellé. A tét nem kicsi, a győztes mindent visz, magát a hatalmas nagy Óceánt. Hogy ez kinek jutott eszébe, és egyáltalán, hogy tudtak ebbe beleegyezni, ördögi rejtély marad. Valamiféle ősi szokást emlegetnek, aminek rejtélyes szövegét elnyelte a feneketlen mélység, ami szerintem egy nagy humbug, hiszen még a világűrnek is van feneke, ha innen nem is látszik, a túloldalról biztosan.

Szóval el kell dönteni, kié is legyen ez a hatalmas víztömeg. Minden századik évben megrendezésre kerül ez a nagyszerű verseny. Hogy ez hányadik a sorban, ki emlékszik már arra. Ezerig még számolták, tízezernél már csak saccolták, egymilliónál egyszerűen csak rá legyintettek. Itt lent az emlékek gyorsan belevesznek a mélység homályába.

Az asztal megtelt, hát kezdődjék. Az osztónak gyorsan jár a keze, jó alaposan megkeveri a paklit, a kiszámítható véletlent ki kell zárni a játékból. Ennek mestere Ottó. Okos és ügyes, villámgyorsan kiszámolja a nyereményeket és szedi vissza a lapokat. Soha senki más nem volt osztó, csak a polipok.

Balján először Feri a fehér cápa kap lapot, agresszív határozott játékos. Megnézi és egy gyors mozdulattal visszadobja, ezek nem lapok, dörmögi magában. Jobbra haladva a Doki a következő: Tisztességes nevén a doktor hal, megfontolt, de talán túl sokat gondolkodik, na végre, csak eldobta. Murci a muréna óvatos, tízszer körbenéz, mielőtt megnézi, nem kockáztat, biztosra megy, dobás. Tana a delfin leány imád játszani, szinte rá se pillant a lapokra és már tolja be a nagy vakot. A vérében van ez a játék, azt mondják esélyes a győzelemre. Mellette Béla az óriás teknős nagy tiszteletnek örvend, no, nem a játéka miatt, bár az sem ebihal, inkább azért mert ritkán szólal, meg és akkor sem mond semmit. Tengeriül szólva, nem osztja az észt. Homályos tekintete a két lapra szegeződik. A polip az egyik karjával megkopogtatja a páncélját, Béla bácsi itthon van? Igen fiam és eldobja. Koppány a tengeri uborka kiismerhetetlen játékos, nála soha nem lehet tudni mikor, blöfföl és mikor nem. Apai nagyapja ült itt ennél az asztalnál száz évvel ezelőtt, mondhatjuk ez náluk családi hagyomány. Nem is rejti a kagyló alá az már egyszer biztos és alanyi jogon megadja a nagy vakot. Szíszi te jössz! Szíszi a tengeri kígyó egy levegő buborékban gyönyörködik, amiben a saját arcképmása látható, de ez ne tévesszen meg senkit, a semmire is tolja az igazgyöngyöket. Nem fél senkitől és semmitől, simán ráemel, raise. Kettő igazgyöngy, határozott kezdés. A nyolcadik versenyző a másik nagy esélyese ennek a versenynek, Biga a tengeri csiga, mindenkiről leolvas mindent, de róla aztán semmit. Ha lapot kap, bevonul a házába, se kép, se hang. Kis vakból megadja az emelést. A kilencedik versenyző a nagy vak, nem gondolkodik, sokat betolja a kettő igazgyöngyöt. Elégedetten dől hátra, a tekintete sunyi és ravasz. De hát ki ő? A polipra néz mindenki, tőle várják a választ. Ottó megfontoltan körbenéz, és csak ennyit mond: Dezső, az ember. Íratlan törvény, hogy bárki nevezhet, és ha nyer, övé az Óceán.

Folyt. köv.                                                                                                                                                                                                 

Pókercsata 2

Folytatás

A nézőtéren a kezdeti halk suttogásból egyre erősödő morajlás lett. Mindenki a másikat kérdezte, hogy lehet az, hogy egy ember vagy micsoda, itt játszhat ezen a szent helyen. A választ senki nem tudta. Pedig az Óceán kolostora, így hívták ezt a helyet, színültig megtelt kíváncsi lényekkel. Befogadó képességét még csak felbecsülni sem lehetett, a falak akkorára tágultak amekkorára csak kellett. Soha senki nem szorult még ki és nem maradt le a mérkőzésekről. Egy hatalmas kupola az óceán mélyén, az idő kezdetéhez kötik a létezését. A kupola belsejében olyan magas a folyadék oxigén szintje, hogy bármilyen élőlény, szervezeti felépítésétől függetlenül gond nélkül tudja élvezni a látványosságot. A hatalmas nyomás, ebben a mélységben több tonna, de az óceán kolostorában ez nem zavart senkit. Az ideutazást is megszervezték a hajdani építők, a kupolából időnként kiválik egy kisebb fajta buborék, ez szolgálja az utazást a távolságok között, mint egy lift és egy postagalamb keveréke, amely mindig visszatalál. 

Feri a fehér cápa már az elején dobott, de őt ez nem zavarta abban, hogy átvegye a kezdeményezést az asztalnál. Ottó, ez a polipnak szólt, hogy is van ez? Mielőtt a drága Ottónk válaszolna, én megadom az emelést, mondta egy megcsillanó huncut mosoly keretében, Tana a delfin lány. De Ottó csak nem akart megszólalni. Nekem van egy elméletem arra nézve (a Dokinak mindig mindenre van elmélete), hogy kerül ember az asztalra. A humor e fajtáját nem nagyon ismerik idelent, a csizmás párhuzamot meg egyáltalán nem, és mielőtt Koppány a tengeri uborka rákérdezhetett volna már folyatta is, de azért a tengeri uborkának arra maradt ideje, hogy eldobja lapjait. Az igazgyöngyökre fáj a foga, erre a sok temérdek kincsre, ami az asztalon hever. A fenébe, én is pont ugyanerre gondoltam, és háromszor az ember felé szagolt Murci a muréna. Bolondok vagytok és ostobák, és miközben szemlátomást elégedett volt önmagával, könnyedén megadta az emelést, Szíszi a tengeri kígyó.  Mindenki tudja az erre vonatkozó törvényt, csak azt viheted ki a kolostorból, amit magaddal hoztál. Igazam van Ottó? A mindentudó polip, bólintott egyet. Az elmélet pillanatok alatt romokba dőlt, de ez nem szegte kedvét a Dokinak, és már a következőn töprengett.

Egy horkantás hallatszott Béla bácsi felől. Minden szem rászegeződött, ritka alkalom, ha megszólal. Hát, erre még egy darabig várni kell, egyszerűen elaludt. Végül is megteheti, hisz nincs játékban. Biga a tengeri csiga nem volt kint, mármint a házból, bent mulatta az időt. Volt is nagycsodálkozás mikor megérezte a feszültséget az asztalnál, de jó pókerjátékoshoz híven, rögtön tudta honnan fúj a szél. Egyenesen Ottónak szegezte a kérdést, drága barátom, hogy lehet az, hogy egy ember, aki még soha nem ült ennél az asztalnál, itt játszik közöttünk? Mindannyian tudjuk, hogy bárki nevezhet, ha megkapja hozzá a jogot, neki honnan van ehhez joga?

A polip mind a kilenc karját maga alá húzta, mindig így csinál, ha valami fontosat akar közölni. Egy kicsit felemelkedett az asztaltól hogy mindenki lássa és halhassa. Nem ő az első ember ennél az asztalnál! A fájdalmas csendet egy hatalmas bábeli hangzavar törte meg. Micsoda? Az hogy lehet? Ezt nem hiszem el! És ehhez hasonló értetlen kifejezések röpködtek a levegőben. Ottónak elég volt egyetlen karját a levegőbe emelnie, hogy csend legyen. Mély és nyugodt hangon szólalt meg. Játszott már ember ennél az asztalnál, úgy hívták: az Atlantiszi ember.

Pókercsata 3

Folytatás

Az Atlantiszi ember. Ez a többségnek semmit nem mondott. Ember-ember, hol itt a különbség? Tanácstalanság lett úrrá az asztalon és a nézőtéren is. Mindenki a saját fejében kotorászott emlékek után, egy kép egy hang, hátha utal valami az Atlantiszi emberre.

Egy határozott hang törte meg a csendet, all in! Micsoda, már az első leosztásnál? Ez még Tanának a delfin lánynak is korai volt, mindenki eldobta. Feri a fehér cápa elégedetten dünnyögött, az járt jól, aki már az elején dobta lapjait, akik megadták Sziszi emelését, mind bánhatják az elvesztett igazgyöngyöket. A határozott hang tulajdonosa, Dezső, szemrebbenés nélkül besöpörte a nyereményt. És ha már megszólalt folytatta is. Úgy gondolom, tartozom egy kis magyarázattal. Már éppen kérni akartam erre kedves barátom, vette át a szót a Doki, de előtte elmondanám az újabb elméletemet. Hát, ha az olyan érdekes, mint az első, talán hagyjuk. Én inkább az ember történetére vagyok kíváncsi. Ferinek nem okozott problémát vérig sérteni a doktor halat, nem fél senkitől. Fura módon, Murci a muréna legalább annyira megsértődött, mint a Doki. De hát egy gonddal kevesebb, ezt nagyjából mindenki így gondolta az asztalnál.

Hát akkor folytatnám, közben, a tökéletes csend beborította az Óceán kolostorának minden négyzetcentiméterét. Víz alatti megfigyeléseket folytattunk a földközi tenger keleti medencéjében. Az Atlantiszi ember történetét, mi csak legendaként ismertük, több utalás volt különböző kultúrák elbeszéléseiben, de konkrétumokra, sehol nem akadtunk. Összevetvén e kevéske információt arra a meggyőződésre jutottunk, hogy ha létezett is egyáltalán egy ilyen fajta társadalom, akkor csakis a földközi tenger keleti oldalán, a régi nagy civilizációkhoz közel kellett hogy legyen. Lent a víz alatt, mert, hogy elsüllyedt. Érdekes módon, ezt mindenhol lejegyezték. Szonárok segítségével kutattuk a tenger fenekét nyomok után. Sokáig nem jártunk szerencsével, míg nem az északi 32. szélességi és a keleti 32. hosszúságú fokok találkozásánál egy hajóroncsra bukkantunk, közel az egyiptomi és a Jeruzsálemi kultúrákhoz. Egy ógörög kereskedelmi hajó lehetett. Kifosztották, majd elsüllyesztették. Már majdnem tovább álltunk mikor érdekes felvételeket küldött fel a robot tengeralattjáró. Négy buckát fényképezet le, amik mértani pontossággal helyezkedtek el egymáshoz viszonyítva. Ez nem lehet véletlen.

Az események felgyorsultak. Egy hónapon keresztül csak az adatokat gyűjtöttük és elemeztük, éjt nappallá téve próbáltuk összerakni a sok információt. Olyan kép tárult a szemünk elé, ami a legmerészebb képzeletet is felülmúlta. Több ezer méter mélységben egy lakatlan várost találtunk, igaz csak nyomokban és romokban. A nagy nyomás megtette a hatását. Feltételezésünk szerint egy sok kupolából álló város maradványait találtuk meg. Területe elképesztően nagy, ötször akkora, mint a Görögországhoz tartozó Kréta szigeté. Először arra gondoltunk ez egy víz alatt épített városállam, de az adatokból azt az információt kaptuk, hogy ez a kupola sziget föntről süllyedt le a tenger fenékre. Akkor nem tudtuk, hogy is történhetett, rengeteg elmélet látott napvilágot, úgy gondoltuk valamilyen természeti katasztrófa, tengeralatti földrengés, hatalmas nagy szökőár, esetleg meteor becsapódás tette tönkre ezt az ősidőkebli civilizációt. De valahogy nem passzoltak a dolgok, mintha az élet nem állt volna meg a süllyedés után, a puzzle legfontosabb darabja még hiányzott.

Arra lettünk figyelmesek, hogy a városállam legszélén, közvetlenül a peremén, valami a homok alól, apró légbuborékokat enged ki. Rövid idő alatt rájöttünk, nem véletlenszerű a buborékok közt eltelt idő. Én ekkor tudtam, meg hogy az eltelt idő különbségeket mérve, természetesen pontosan, üzenetet is lehet közvetíteni. Lefordították. Nyiss ki! Volt nagy izgalom. A robotok rögtön elkezdtek ásni, érdekes módon mindenki fejében egy kincses láda körvonalai rajzolódtak ki. A fekete doboz (én nevezetem el annak), nem volt nagyobb, mint egy cipős doboz. Anyaga ismeretlen fém volt. Talán alumínium- platinai ötvözet. A legnagyobb ámulatunkra, rögtön ki tudtuk nyitni a hajó fedélzetén. Úgy gondolom csak a nyomás tartotta zárva. Nem azt találtuk benne, amit vártunk, de sokkal többet, mint amit reméltünk.

Folyt. köv.

Pókercsata 4

Folytatás

 

Míg Dezső a vizaalatti régész, a történetet mesélte, az óceán kolostorában a póker már senkit nem érdekelt, legalábbis egyelőre, mind az asztalnál mind a nézőtéren, a különös ember, különös történetét hallgatták. Minden fajta élőlény kíváncsi a maga módján, és ez itt sem volt másképp. A csend nem szokatlan jelenség az óceán mélyén, de itt még a buborékok egymáshoz verődését is meglehetett hallani a beszéd közti szünetekben.                                                     

 

Szóval, Dezső vett egy nagy levegőt mielőtt folytatta volna.  

Ott tartottam, hogy kinyitottuk a dobozt a hajó fedélzetén. Az első percek a csalódás pillanatai voltak, mert a dobozban nem volt más csak egy közönséges üveggolyó, legalábbis annak tűnt. Forgattuk, nézegettük, még a nap felé is fordítottuk, hogy átlássunk rajta. De hiába, nem tudtuk mire vélni a dolgot. A kezdeti lelkesedés hamar alábbhagyott, tudtuk, éreztük, hogy itt valami titokzatos dologgal állunk szembe, de hát egy üveggolyó mégiscsak egy üveggolyó. Titkon gyors választ reméltük, de helyette csak az idegeskedés jött, mint egy váratlan vendég. Egymás kezéből téptük ki és adtuk körbe, hátha valakinek támad egy használható ötlete. A több éves kutató munka eredményét tartottuk a kezünkbe, valahogy kevésnek tűnt. Hát igen, az ember telhetetlen, becsvágytól vezérelt természete itt is, mint a szög, kibújt a zsákból. Az óceán szeme, valaki gyorsan ezt a nevet adta neki, kiesett az egyik kutató kezéből. A hajó fedélzetére esett és csak gurult amerre a gravitáció vitte.

 

Lett nagy pánik rögtön, csak nehogy beleessen a vízbe, ordítottuk egymásnak. Természetesen beleesett. Több tudósnak még a hátán volt a készülék, de akinek meg nem volt az a nélkül ugrott a tengerbe menteni a menthetetlent. Én voltam a leggyorsabb, zúgott a fülem a gyors merüléstől, láttam, ahogy süllyed, gyorsabban, mint bármi más. Hát akkor hiába volt minden, idő és pénz, mindezt elnyeli az óceán egy villanás alatt. De nem így történt!

 

Hirtelen megállt, mint aki meggondolta magát. Az üveggolyó állt mozdulattalanul, nem lebegett, nem úszkált, egyszerűen csak várt, és mint ahogy később megtudtuk, nem véletlenül ebben a mélységben, ebben a nyomás és só összetételben.  És egyszer csak elindult felfelé, pont időben, mert már a saját tüdőmet használtam újra légző készüléknek. Elérvén a víz felszínét enyhe fény kezdte körbe ragyogni, ami egyre csak erősödőt. Már mindenki a hullámokon ringatózott és pihente ki a fogócska fáradalmait, persze le nem véve a szemünket erről a furcsa tárgyról, mikor a ragyogás átment egy élesen vakító villanásba. Ösztönösen becsuktuk a szemünket, mikor kinyitottuk, egy hatalmas háromdimenziós felíratott láttunk magunk előtt. ATLANTISZ TÖRTÉNETE A PÓKER CSATA ELŐTT. Gyorsan felmásztunk a hajó fedélzetére. Valahogy éreztük, hogy ami most jön, csak egyszer fog megtörténni ebben az életben. Leültünk és kényelembe helyeztük magunkat, minden használható kamerát a képre irányítottunk. Olyan érzésem volt, hogy a gépész, aki a filmet fogja vetíteni csak arra vár, hogy mindenki elkészüljön. A tenger kisimult, a hajó mozdulatlanná vált, mint egy vihar előtti csend. Borzongás futott végig a legénység tagjain. Nem természetes dolog a nyílt tengeren egy mozdulatlan hajó, az a jó, ha ringatózik, és hullámok nyaldossák az oldalát. De hát, amit eddig láttunk azt sem nevezhetjük természetesnek, elfogadtuk a vélt valóságot és a szemünket a „mozivászonra” szegeztük.

 

Folyt. köv.

                                                                                                                                                                                        Pókercsata 5                                                                                                                                          

 

Sokan hittek Atlantisz létezésében, de a többség csak legyintett, ez is csak egy legenda a sok közül. A múlt zsákja feneketlen, a történések nem idő sorrendben süllyednek alá, a többség még egy pillantás erejét sem hátrahagyva vész el az idő síkján. De vannak, emlékek melyek fennakadnak a semmiben, talán mert ragaszkodnak a jelenhez, úgy gondolják nélkülük nem létezhet a jövő. Lehet, hogy igazuk van, a jelenből lesz a jövő, a jelenhez pedig a múlt segítsége kell. De hogy mi marad fenn és mi tűnik el örökre? Ezt nem lehet a szerencsére fogni. A miértre a válasz itt van előttünk, csak türelmesen végig kell nézni ezt a filmet.

 

A számok hidegek és nincs lelkük, mert ha azt mondom, 3000-ből elveszek 2900-at és marad 100, ezzel tulajdonképpen nem mondtam semmit és csak egy egyszerű matematikai műveletnek tűnik. De ha azt mondom, hogy háromezer katonából elpusztult kettőezer kilencszáz és nem maradt életben csak száz ember, ez már tele van érzelmekkel, fájdalommal, szenvedéssel, kínlódással, és még sorolhatnám a végtelenségig. És ennél a pontnál kezdődik Atlantisz története, ez a maroknyi túlélő megelégelvén ezt az értelmetlen sehova nem vezető életet, közös elhatározásra jutott. Létrehoznak egy olyan országot ahol a cél nem a hatalom és a gazdagság mindenáron való létrehozása, egy olyan világot álmodtak meg ahol az ember élete és boldogsága mindennél többet ér.

 

Ez a száz ember valójában nem képzett katona volt, a földekről hurcolták el, és állították csatasorba őket. Ők a saját verejtékük és nem az ellenség élete árán akartak megélni. A vesztes csatamezőt otthagyva visszatértek otthonaikba. Szekérre rakták szegényes javaikat a járni még nem tudó gyerkőcökkel együtt, és asszonyaikkal elindultak ismeretlen tájak felé. Esténként megálltak és tanakodtak, mindenkinek volt egy története, amelyikben egy idegen, messze földről érkezvén csodákat mesélt a táj szépségeiről. De egyik helyet sem találták elég biztonságosnak, nekik egy olyan területet kell találniuk, ami messze esik a kíváncsi és kapzsi szemektől. Élelmiszerkészletük hamar apadni kezdett, de a józanság felüluralkodott az éhségen, nem ehetik meg a háziállatokat, míg biztos helyett nem találnak, ahol szaporítani lehet őket. Vadgyümölcsökön és bogyókon éltek, a hússal óvatosan bántak. Összegyűjtöttek minden féle növényt gyökerestül, de volt ahol egy hajtás is elég volt. Eltették gondozták és vigyáztak rájuk, ki tudja az új helyen mi vár rájuk. Az idő haladtával a létszámuk csak szaporodott.  Híre ment e különös társulatnak, és mikor meghallották mit is akarnak, csatlakoztak hozzájuk. Különböző fajtájú népek keveredtek a csapatban, sárgák fehérek és feketék együtt tolták a szekereket, ha elakadtak a sárban. Több hónapos menetelés után, elérkeztek az óceán partjára. Tábort vertek, a sátrak erdeje beborította a homokos partot. Létszámuk ekkorra meghaladta a kétezret. Ennyi ember véleményét már nem lehetetett összekoordinálni, nem lehetett őket egyenként kikérdezni, mit, hogyan, merre. A hosszú út végére már mindenki tudta, kiben lehet megbízni, ki az, akire felnézhetnek, és ki az, akinek szavát nem kérdőjelezik meg. Így alakult meg a Tízek Társasága. Tíz olyan ember, akinek tudása kiemelkedett a tömegből, és emellett emberséges viselkedésük elütött az akkori átlagtól. Ők tízen örökre megváltoztatták ennek a csapatnak a jövőjét.

 

Csendben ültek a tábortűz mellett. A tenger morajlása keveredett az égő fa reccsenésével. Szótlanul nézték a táncoló lángok előadását. A választ keresték arra a kérdésre, hogyan tovább? Nagy utat tettek meg, mint lépésekben, mint távolból hozzájuk csapódott emberek elbeszéléseiben. Tudták, érezték, bármerre is mennének, az emberi gyarlóság és kapzsiság nyomaira bukkannának. Reggelre meg kell hozniuk a döntést. A Tízek Társasága még szürkület előtt döntött. Az alvó embereket fel nem ébresztvén megvárták a nap felkeltét és utána közölték a kíváncsi néppel döntésük eredményét.

 Pókercsata 6 

FOLYTATÁS:

A felkelő nap sugarai szikrákat szórtak az óceán álmos hullámaiba. Korán kelő játékos delfinek szórakoztatták magukat és társaikat, megünnepelvén a napkorong látványos bevonulását és a sötét éjszaka lassú halálát. Sirályok és más tengeri madarak köröztek a víz tükre felet, apró zsákmány állatra vadászva. Az emberek sátrait sem kerülhette el az ébredés csodája, ki ásítozva ki vakarózva próbálta visszahozni a rég eltűnt álmot.

Nagy nap a mai. A Tízek Társasága meghozta döntését. Gyűlik a kíváncsi nép apraja nagyja. A sátortábor mellet közvetlenül az óceán partján tartják az első nagygyűlést. Sebtében összeállítottak egy emelvényt, ennek tetején trónolt a tíz kiválasztott. Arcukról a bölcsesség, kiállásukból a tekintély áradt. Szájtátva figyelte őket mindenki. A lassan elhalkuló zajban a csend nyomai kezdtek elszaporodni. Az elöl, állok leültek, majd kisvárta a többiek is követték példájukat. A szeretet és a remény hullámait az óceán felől jövő szél segítette terjedni a lelkek erdejében.

A síri csendben halk suhogásra lettek figyelmesek, felnéztek és az arcukra fagyott a kíváncsiság. Nyílvesszők tucatjai repültek a tömeg kellős közepébe. Az emberek nem mozdultak, csak az emelvény lesték. Vissza a táborba! Hangzott a gyors parancs. Építsetek szekértábort, az asszonyokat és a gyerekeket rakjátok fedezék mögé, jött az újaabb utasítás. Mindenki rohant a tábor közepe felé, az összetolt szekerekből egy nagy kört alkottak. Úgy hullottak az ellenséges nyílvesszők, mint a tavaszi eső. Az ellenség a közeli domb tetejéről könnyű prédának tartotta a védtelen emberek tömegét. Lőttek, amíg a vesszők el nem fogytak. Utána lassú léptekkel leoldalaztak a domb oldalán. Lehettek vagy ötszázam, ötszáz jól felfegyverzett katona, kétezer nőkkel és gyerekekkel együtt, földműves és kétkezi ember ellen. A katonák fölénye vitathatatlan, a csata kimenetele eldőlni látszott. A tízek gyors döntést hoztak, megnyitották a szekértábor bejáratát, és közben fehér zászlót lengettek. A katonák elhitték a megadást és besétáltak a kelepce közepébe, az ajtó bezárult és megkezdődőt az élethalálharc. A katonák elhullottak mind egy szálig, de hatalmas veszteség volt a túloldalon is. Hétszáz férfi, nő és gyerek adta életét a szebb jövőért. A hajnali döntést nyomban kihirdették, hajókat ácsolni és vízre szállni. Minél előbb elhagyni ezt az átkozott földet és új lakatlan helyet keresni. A hajók négy nap után elkészültek. Alkalmas időben vízrebocsátották őket és kihasználva a kedvező széljárást, a nyílt tenger felé vették útjukat. Az első hét eseménytelenül telt el, folyamatosan haladtak amerre a szél vitte őket. A második hét viharos volt, sokan nem bírták a megpróbáltatásokat és belehaltak a szenvedéseikbe, de még ez sem tartotta vissza őket attól, hogy tovább menjenek. Valami tolta őket előre az ismeretlenbe és hittek abban, hogy valami vár rájuk, valami jobb és szebb. A harmadik héten kisimult az óceán, növényeket láttak a víz tetején, madarakat a levegőben. Érezték a szárazföld közeledtét. A huszonegyedik nap meglátták a szigetet. Többen sírva fakadtak, hálát rebegtek a Tízek Társaságának. Természetesen még nem tudták, hogy a sziget lakatlan e vagy sem, de hittek abban, hogy ez az a hely, amiről álmodtak, ez a sziget csakis az övűké lesz. Elhatározták mielőtt kikötnek, nevet adnak a szigetnek. A Tízek meghozták döntésüket, a három hét alatt nyolc kisgyermek látott napvilágot a hajókon, az ő nevük kezdőbetűje lett a sziget neve.

Armeda, Thella, Lidme, Akütjü, Nermandi, Taokas, Ijbeda, Sulgin

 Pókercsata 7

 Folytatás:

 

Tehát, Dezső, a történet elmesélésében már ott tartott, hogy az új világot keresők, háromhetes hajóút után, ráakadtak egy szigetre, melyről azt gondolták, hogy ez lehet az az otthon, amire vágytak. De mielőtt folytatta volna, Ottó a polip felemelte az egyik karját. Érdekes módon már ez a laza kis mozdulat elég volt arra, hogy magára vonja a figyelmet. Dezső! Fogja rövidebbre a történet elbeszélését, mert ez egy pókercsata és záros határidőn belül győztest kell hirdetnünk. Értettem, válaszolta Dezső, belegyorsítok, ha úgy gondolod. Igen, úgy gondolom.

Ezzel a téma le is volt zárva. Hiába az osztónak határozott és erélyes tulajdonságokat kell birtokolnia.

 De mielőtt Dezső folytatta volna, Doki a doktor hal felemelkedett a helyéről. Minden szem rászegeződőt.Nemt hiába, a minden hájjal megkent Doki csak erre várt, úgy gondolta itt az idő, az újabb elmélet ismertetésére. Kedves barátaim, én már kitaláltam mi lesz a történet vége. Tényleg? És azt nem mondta neked senki, hogy ez nem egy kitalálós játék, ezt már Feri a fehércápa tette hozzá. Ő úgy gondolta, hogy a számtalan küldetése közül ez az egyik, ha nem a legfontosabb, hogy a Dokit még időben a helyére kell tennie. És ugye ez már nem először történt meg ennél az asztalnál. A Doki még magasabbra emelkedik, kettőjük között lévő feszültség felér egy elektromos rája ütésével. A nézők eközben elégedetten dörzsölik nem létező tenyerüket, végre valami. A történet már kezdet egy kicsit uncsi lenni. Volt, aki elaludt, de volt olyan is, aki eközben, eleget téve a természet törvényeinek, ikrákat rakott le a padsorok alá. Végül is az Óceán kolostorának szabályzata nem tiltja. A takarítok pedig nem finnyásak, annyi szent.

 Tehát, Doki fent a magasba, és úgy fest, mint aki lecsapni készül védtelen áldozatára. Ebben az esetben egy kifejlett hím fehércápára, de hát ezt ő sem gondolta komolyan, ez nem az ő műfaja. Egy s.o.s. pillantást küld Murcinak, a murénának, hátha ő segít a bajba jutott barátnak, de a hűséges fegyvertárs most struccpolitikát játszik, a feje az asztal alatt, és azon gondolkodik miért is nem született kagylónak vagy csigának. Most könnyedén elbújhatna a világ szeme elől. Nem hülye ő hogy összemérje erejét Ferivel, a fehércápával. Így a helyzet kezdett egyre kínosabb lenni. A megmentő, mint oly sokszor most is, Tana a delfin lány volt. Szerintem folytassuk a pókert, mondta játékos huncutsággal, e végre ezért gyűltünk össze, vagy nem? Na, jó, legyen, folytassuk, Doki egy hálát rebeget a szerencse istennőjének, egy hableánynak, ezt megúszta különösebb égés nélkül. Így aztán folytatták a játékot, ami minden századik évben kerül megrendezésre. Dezsőt is elkapta a póker láz, majd később folytatja, ebben maradtak.

Rövidesen meglett az első kieső. Murci két ászt kapott, emelt rendesen, mindenki eldobta, kivéve Koppányt, a tengeri uborkát. Két királlyal visszaemelt. Murci már rég feladta a struccpolitikáját és tudta, hogy nem maradt más választása, mint a nyílt sisakos küzdelem, vagyis, all-in. Koppány elemzi a helyzetet, kétszer annyi igazgyöngye van, mint Murcinak. Két királyt ebben a helyzetben nem lehet eldobni, megadja.

A lapokat kiterítik, a helyzeti előny a két ásznál van. Jön a flopp, az első három lap semmi, a negyedik szintén semleges. Murci kicsit felenged, nagy baj talán már nem lehet. Lett. Az ötödik lap egy király volt. Király drillel Koppány nyert, a muréna kiesett, pedig nem követett el hibát, úgy játszotta meg a két ászt, ahogy kellet, de sajnos a szerencse nem neki kedvezett.

Nyolcan maradtak. Koppány átvette a vezetést, mögötte elég nagy volt a tömörülés, a sort Béla az óriás teknős zárta, tulajdonképpen játék nélkül, a parti eddigi részét végig aludta, hát igen ez pech, a nagyutazóra éppen most tört rá a fáradság.

A játék menetét megszakítják egy kis szünettel. Ki erre, ki arra csámborog el. Általában mindenki a saját szurkolói közé telepedik le. A jó tanácsok ingyen vannak, ráadásul nem kötelező megfogadni őket. Béla bácsit arra biztatják, ébredjen már fel. De sokan úgy vélik, mesteri taktikát alkalmaz a vén óceánjáró. Először altat, majd tarol. A rosszakarók úgy vélik, a taktika első fele tökéletesen bevált, legalábbis Béla bácsira nézve.

 Dezső a polipot választja beszélgető partnernek. Otto, szólítja meg, hogy lehet az, hogy te mindenről tudsz, ami az óceán mélyén történik. Otto mélyen a Dezső szemébe néz,- mert figyelünk és hallgatunk, majd hozzá teszi, ez fajunk ősi törvénye.

Kérlek, folytasd az atlantiszi ember történetét!

 

 

Pókercsata  8

 

 

Folytatás:

 

Még tart a szünet az óceán kolostorában. Ottó a polip ara kérte Dezsőt, folytassa az atlantiszi ember történetét. Sokat nem kellett biztatni, így tehát a büfében egy óceán koktél mellett, tovább mesélte a különös emberek, különös történetét.

A hajók kikötöttek egy csendes kis öbölben. A Tízek Társasága nem tétlenkedett, első és a legfontosabb feladat megépíteni egy biztonságos tábort, majd bejárni és feltérképezni az egész szigetet. Ember hagyta nyomokra sehol nem bukkantak. Megtalálták, amit kerestek. Itt megépíthetik azt a világot, amiről álmodtak. Okulván a múltból, őrszemeket helyeztek el a sziget minden pontján. A hajókat szétszedték és a deszkákat a házak építésénél használták fel. Nincs vissza út, ezt mindenki jól tudta.

Teltek múltak az évek, szépen gyarapodott a lakosság. A létszükségletek mellett a tudománnyal foglalkozott mindenki. Az orvoslás, az állattenyésztés, a növénytermesztés, a természet folyamatainak megfigyelése és törvényszerűségének felismerése volt a cél. Hamar rájöttek arra, hogy csak akkor van esélyük a fennmaradásra, ha együtt élnek a természettel és betartják annak szabályait. Részei lesznek egy folyamatnak, egy egésznek, amely sok apró mozaikból épül fel és illeszkedik pontosan, egymáshoz. A Tízek Társasága mindent megtett azért, hogy ezt a harmonikus kapcsolatot semmi és senki ne zavarhassa meg.

A kezdeti szűkőlködés után, mely nem tartott 4-5 évnél tovább, jött a gyors felemelkedés. A tudomány nem ismert határokat. Mindent aprólékosan megfigyeltek és lejegyeztek. Mikor, mit, hogyan, miképp, és még ezer kérdés melyekre a válaszokat keresték. Szüntelenül kísérleteztek, és soha nem az önös érdekek vezérelték őket.

Hát itt tartott Dezső mikor egy határozott, de szürke hang bejelentette a szünet végét. Kedves mindenki, foglalják el a helyüket, mindjárt folytatódik az évszázad legnagyobb póker versenye.

Már csak nyolcan vannak az asztalnál, Murci a muréna a nézők közül figyeli a fejleményeket.

A kezdeti óvatos játékot felhagyták a versenyzők, mindenki az agresszív arcát próbálta érvényesíteni, kisebb nagyobb sikerrel. Koppányt, a tengeri uborkát, a kezdeti sikerek után sem hagyta el a szerencséje. Tana, a delfin leány sem panaszkodhat, bátran játssza a jó lapokat. Neki van a második legnagyobb igazgyöngy kupaca. Aki nagy bajban van, az Biga a tengeri csiga. Nem jönnek a lapok és kezdi elveszíteni a türelmét. Felesleges kockázatokat vállal és a blöffjei sem jönnek be. Pedig jó játékos, de most egyáltalán nincs szerencséje. Tudja jól, hogy a következő leosztásnál all int, kell mondania. Az utolsó szalmaszál, amibe belekapaszkodhat.

A kiosztott lapok igazolják azt a tényt, ez nem az ő napja. Egy kettes meg egy ötös. Hát ez nem sok, még a szép halálhoz is kevés. Betolja az igazgyöngyöket, és rögtön visszavonul a házába. Így az ellenfeleknek fogalmuk sincs, milyen keze van. Eldobta mindenki, kivéve, Szíszit a tengeri kígyót. Valahogy megszagolta a dolgot egy kettes párral megadta az all int. Tulajdonképpen ez egy elhibázott lépés lett volna, mert egy kettes párral megadni semmit nem lehet. Arra jó, hogy emeljünk vele egy nagyot elrémisztés gyanánt, ha még senki nem emelt előttünk. De itt ebben a helyzetben még ez is belefér. Tulajdonképpen ez egy pénzfeldobás. Ezzel Biga is tisztába volt, ötven százalék azért nem rossz esély.

De hát akinek az egész játék alatt végig nem volt szerencséje, annak valószínűleg a legvégén sem lesz. Most is így történt. A kettes pár elég erősnek bizonyult, itt és most. Biga a tangeri csiga is emelt fővel hagyta el az asztalt. A mai napban, ennyi volt.

Egy újabb szünet következett. A büfé most is megtelt, de nem csak az óceán koktél végett.

Dezsőnek és Ottónak már fent tartottak egy- egy kényelmes vízi karosszéket. Akiket érdekelt a történet folytatása, mert valljuk be, ezzel nem mindenki volt így, az már mind itt gyülekezett és szájtátva várta a folytatást.

Folyt.köv.

 

Az óceán gyermekei I

 

Egyszer régen, nagyon régen, sőt még annál is régebben, VALAKI teremtett egy valamit.

Hogy kicsoda, nem tudjuk, hogy mit, azt már igen, egy OCEÁNT.

 

A mediterrán nap enyhe pírt csempészet a vállamra. Azt hiszem felveszek egy pólót, nem akarok egész éjjel hánykolódni a matracon. Magam mellé nyúlok, de hiába, fent hagytam a sátorban. Üsse kavics, ha más nincs, jó a törölköző is. Felállok és hamar magamra terítem, elég volt a napozásból, így mindjárt jobb.

Az óceánok vonzanak mint egy mágnes. Nem tudok betelni a látvánnyal, ahogy a horizonton találkozik az ég a nagy vízzel. Szeretem nézni az utánozhatatlan kékséget, a hullámok megunhatatlan játékát. Mindig újszerű, pedig már nemegyszer láttam. Elvarázsol minden egyes alkalommal, ahányszor csak találkozunk.

Kempingezek, itt lazább tudok lenni mint egy hotelben. A sok civilizációs rendszabályt otthon hagyva, egy kicsit hippinek érezhetem magamat.

Kisétálok a szikla szélére, ez egy hatalmas félsziget, több hektár. A félsziget belsejében van a kemping, körös körül vakítóan fehér sziklák, néhol a tizenöt- húsz méteres magasságot is elérik. Ahol én állok, az úgy négy öt méter magasra lehet a víztől. Itt hirtelen mélyül, nem látni a fenekét. Szigorúan csak haladóknak. Két középkorú úri ember evickél a tetején, a szinte függőleges sziklafalban gyönyörködnek. Beljebb, úgy száz méterre három fejet látok. Szabadtüdővel merülnek, jó nagyokat fújnak mikor feljönnek a víz alól, váltanak egy két szót és újból merülnek. A mozdulataik nyugodtak, a kapkodásnak semmi jelét nem látom. Valahogy beleillenek a környezetbe, az Óceán gyermekei. Mindannyian azok vagyunk, csak az a kérdés, felfogjuk-e?

Minden víz, legyen az édes vagy sós, folyó vagy tó, égből hulló csapadék, az maga az óceán.

És mi teremtmények, lábasok és lábatlanok nem vigyázunk arra ami nélkül nincs élet. Pedig nem kellene több, mint hallgatni a jó szóra, ami belülről jön, valahonnan nagyon mélyről ahol az árapály ringatja bölcsőnk falát.....

 

Mellettem egy kisebb társaság verődik össze, németek. Vidáman kurjongatnak és viccelődnek. Egy fogadás tarja lázban őket. Ki tud nagyobb halat fogni. Nem profi horgászok, ez már messziről látszik rajtuk, valamilyen kenyér félét akasztanak a horog végére. Pedig itt mediterrán országban mindenki tudja hogy a kagylónál finomabb csemege nincs a halak számára. Kíváncsian várom a fejleményeket, legalább jól elszórakozom és nem kell a vállammal törődni. Repül a horog a víz felett de már csak üresen, a kenyér rég leeset róla. Természetesen ez nem veszi kedvét a társaságnak, sőt, jó hangosan heccelődnek egymás ügyetlenkedésein. Mígnem az egyiküknek beleesik a napszemüvege a vízbe. Önkéntes búvárok sora jelentkezik, majd ők felhozzák, nekik ez nem mélység. Ugrás a vízbe, többszöri próbálkozás után sem tudtak lemerülni a fenékre. Nagyon mélyen van mondják sorban egymás után. Kiderül, egy speciális dioptriás méregdrága napszemüveg van odalent. A jó hangulat hamar elszáll.

 

Uraim és hölgyeim, szólítom meg őket, még ne adják fel a reményt. Kicsit beljebb és arrébb van három merülő, szóljunk nekik hátha sikerül felhozniuk. Oké, szólt letörten a tulajdonos, de ez még nekik is mély lesz. Szerencsénkre épp kifelé tartottak, kímélvén a hangszálaimat. Magyarok voltak, a friss élményeket beszélték kifelé jövet. Élnézést tudnának segíteni, kérdeztem tőlük. Ez a szomorú ember itt mellettem, beleejtette a napszemüvegét a vízbe és sajnos senki nem tudja felhozni. Nem probléma felhozzuk, csak legyenek egy kicsit türelemmel. A magabiztos beszéd megnyugtatta az ideiglenes német barátomat, még ha egy árva szót sem értett az egészből. Három négy nyugodt légzés és lemerültek. Fent feszült csend, lent, nyugodt morajlás. Egyszerre mentek le, egyszerre jöttek fel. Nem néztek a part felé, csak a lent izgatta őket. Belül hangosan szurkoltam nekik, mi magyarok tartsunk össze, győzzük le a németeket itt és most. A második merülés hosszabb volt mint az első, bírják tüdővel azt meg kell hagyni. A kifújt levegő óriási erővel porlasztódik szét a levegőben. A harmadik merülés előtt váltanak egy pár szót, nem idegesek és nem kapkodnak. Eközben a parton sokasodik a tömeg, kíváncsi szemek vizsgálják a vízfelszínt. Drukkol mindenki, hangosan biztatják a kincskeresőket. Még az első merülésnél számoltam a másodperceket, de itt már a perceket kéne, feladom és hangosan szurkolok én is. Bábeli hangzavar végig a parton, a kemping túloldalán is haljak, nem értik mire föl ez a nagy kavarodás.

Ezer szempár fürkészi a víz felszínét, mikor mozdul meg, mikor jönnek már fel. Kit érdekel a napszemüveg még ha oly drága is volt, őket akarjuk látni, de minél előbb.

És egy szer csak valóra válik a csoda, megjelennek ők együtt, kezükben a napszemüveggel.

A hangulat leírhatatlan, mindenki megcsókolja a mellette lévőt és a csinosabbját, ütemes taps és hangos ováció, igen, ez jár a hősöknek. Az ünnepeltek kiszállnak a vízből, szó szerint, és átadják a tökéletes állapotban lévő szemüveget. Most látom apa és a két fia. Hogy szólíthatom önöket, kérdem tőlük. Az apa vállat von, és csak ennyit mond: az óceán gyermekei.

 

 

Az óceán gyermekei II.

 

 

Add már ide azt a kurva reduktort mindjárt megfulladok. Dehogy adom, még csak most adtad ide.

Odanyúltam és kivettem a szájából, velem ne szórakozzon, egyébként is az enyém. Minek pocsékolta el azt a sok levegőt. Egymás szájából téptük ki a csövet. Idegesek voltunk és kezdtük elveszíteni a fejünket. Két ember egy palack, és ami a lényeg egy reduktor. Nem sok. Octopusa neki volt, az üres palackon lógott. Nekem nem volt, akkoriban még nem volt kötelező. Persze ettől még lehetett volna.

A felszerelés a sajátom volt, a haveromét béreltük egy német tulajdonú búvárbázison, már ott is problémáink voltak. A búvárruha kicsi volt a megtermett barátomra, alig tudtuk belegyömöszölni, de mivel nem volt más, hát elfogadtuk. Majd nem vacsorázok, mondta. Így is tett. Helyette jól besöröztünk mind a ketten. Közben megbeszéltük a másnapi tennivalókat. Előzőleg megérdeklődtük, hol van mélység. No nem 20-30méter, 80-90, az kell nekünk. Azzal már lehet dicsekedni. Valahonnan szereztünk egy kinyomozhatatlan eredetű és idejű hajózási térképet. Ennek segítségével betájoltuk magunkat a tuti mélység felé. A sör megtette jótékony hatását, úgy éreztük mindenre fel vagyunk készülve, csak a cápák okozhatnak némi gondot, meg még egy két ismeretlen mélytengeri szörnyeteg.

Korán keltünk annak ellenére hogy sokat nem aludtunk, az előzmények ismertek. Pakolás az autóba., majd a megérkezés után gyors öltözködés. Hát a ruha nagyobb nem lett, szorította mindenhol, majd a vízben könnyebb lesz, hittük ezt akkor.

Hirtelen mélyült, szinte zuhantunk a mélységbe. Mámorító érzés. Negyven méteren tengerfenék, semmi gond, majd én megyek elöl és diktálom az iramot. Nincs vesztegetni való időnk, vár a mélység.

Egy tíz perces rohanás után egy rándítást érzek az uszonyomnál, Jézusom mi ez!? A társam volt. Hülye vagy, a frászt hozod rám. Mi van? A palack nyomás mérőre mutat. Szinte nincs levegője, hát nem ellenőrizted le? De igen, mutatja. Tudom már mi a baj, nagyon szaporán veszi a levegőt. Szorítja a ruha. Kiszívta az utolsó cseppet is a palackból. Hát akkor ennyi, forduljunk vissza, így már nem lehet tovább menni. Oké, jelzi, majd felváltva levegőzünk.

A felkavart homokból tudjuk követni a visszafelé vezető utat. De csak egy darabig, utána sík egyenes a fenék és semmi támpont. Most merre a vissza? Ez így nem lesz jó, lehet hogy a nyílt tenger felé haladunk. Fel kéne menni, mióta is vagyunk itt lent a még mindig negyven méteren?

Nem tudjuk pontosan, tulajdonképpen semmit nem tudunk. Add vissza a reduktort mindjárt megfulladok!

Menjünk fel, de álljunk meg öt méteren. Oké. A semleges lebegő képesség nem tökéletesen lett beállítva, most meg pláne nem tudjuk. Ingázunk le-föl mint egy lift, kettő és tíz méter között, egy légző automatával. Ezt sem tudjuk megcsinálni normálisan. Nincs más választás, irány a felszín.

A part úszható távolságra van, ki úszunk és leülünk öt méteren. Oké.

Ezzel már nem volt gond, leültünk a fenékre és volt miről gondolkodni. Lehet merülni sok -féle képen, de így biztosan nem.

 

Kis Zoltán